Roma munkanélküliségi, és együttélési problémák

A roma származású magyarok jelentős részének integrálatlansága minden számítás szerint néhány évtizeden belül lehetetlenné teszi az ország működését. Egy már most közel egymilliós embertömegről van szó, amelynek nagyon kis százaléka képes adót és járulékokat fizetni. A probléma egész Európában használt - az értelmiség által elfogadott - jelenlegi kezelési módja, a pozitív diszkrimináció nyilvánvalóan kudarcba fulladt. A köztiszteletben (vagyis a fősodortól nem túl távol) álló értelmiségiek közül egyre többen szánják rá magukat, hogy ezt kimondják. Sajnos azonban a túlnyomó többség még mindig hajthatatlan, így nem indult meg a módszer felülvizsgálata. Akik eddig foggal-körömmel a jelenlegi kudarcos szisztémát védték, nagyon nehezen fognak változtatni álláspontjukon, mert akkor el kellene ismerniük (elsősorban saját maguknak), hogy tévedésükkel felbecsülhetetlen károkat okoztak minden magyarországi etnikumnak. Ehhez pedig olyan szintű intelligencia kell, ami a tudósok közt is nagyon keveseknek adatott meg. Pedig a kérdés komplexitásából adódóan több tudományterület legjobbjainak kellene együtt dolgoznia, ahhoz hogy a megoldás megszülessen. Ez egy olyan program lehet, amely közgazdasági, közigazgatási, szociológiai, pedagógiai, és jogi szempontokat illetve eszközöket hangol össze. Már a program megalkotásához, de főképp a végig viteléhez komoly politikai akarat és elszántság szükséges. Az elvégzendő munka olyan hatalmas, amilyenre eddig kevés kormány vállalkozott (talán csak az Antall-kormány a piacgazdaságba való átmenet levezénylésével), és akkora támadási felületet jelentene, amivel csak egy nagyon racionális politikai kultúrával rendelkező társadalomban képzelhető el a politikai túlélés.

Ennek a problémának a megoldása azonban nem csupán az ország fenntarthatóságának esélyét kínálja, hanem annál sokkal többet. Ha Magyarország a hasonló problémával küzdő országok közül elsőként találná meg a megoldást, az ebből adódó gazdasági és morális haszon, minden bizonnyal hosszú időre biztosítaná vezető szerepét a régióban.

JAVASLATTÉTEL A SZÖVEG MÓDOSÍTÁSÁRA
JAVASLATTÉTEL ÚJ LINK BESZÚRÁSÁRA VAGY MEGLÉVŐ LINK MÓDOSÍTÁSÁRA