Bevezetés

A magyar társadalom politikai kultúrájának jelenlegi állapota európai összehasonlításban felemás, igazodva az ország földrajzi helyzetéhez.

Nem olyan fejlett, mint a legtöbb nyugat és észak-európai ország társadalmáé, de nem is olyan fejletlen, mint a tőlünk keletebbre lévőké. Nem alkalmas például arra, hogy átálljon a megújuló energiatermelésre - ahogy éppen a német társadalom teszi -, de nem is irányítható olyan mértékben felülről, mint az orosz vagy a török társadalom. Magyarországon a környező országokhoz képest is szokatlanul nagy a vezényelhető embertömeg, de ennek ellensúlyaként meglepően széles a társadalomnak a nyugat-európai - sok esetben azt is meghaladó - szintű autonóm, racionális, idealista része.

Ez a felemás állapot történelmi képződmény, csak kis mértékben alakították közelmúltbeli politikai aktivitások.

A politikai kultúra fejlesztéséhez ismerni kell a történelmi folyamatokat, amelyek a fejlesztendő állapotot megalapozták. Ebben lehet segítségünkre Szűcs Jenő, Vázlat Európa Három Történeti Régiójáról című írása.

Szűcs Jenő: Vázlat Európa Három Történeti Régiójáról című művének elemzése

Alapvetés

A 20. század második felének nagyhatású történésze két fontos dolgot tesz vázlatában. Egyfelől: három részre, három eltérő társadalomfejlődésű történeti régióra osztja Európát (Nyugat, Kelet és a felemás Kelet-Közép-Európa, benne Magyarországgal); Másfelől bemutatja az eltérő társadalomfejlődés történelmi okait. Ez utóbbit - Bibó István gondolataiból kiindulva -, elsősorban annak a kérdésnek az oldaláról közelíti meg, hogy: Miért lett fejlettebb, sikeresebb a nyugat? "Miben áll az eredeti nyugati modell"?

Két kulcsmondat keretezi a vázlatot. Az egyik az elején, ahol a következőt írja Bibóról: Ez a tudós politikai gondolkodó a történelem tudósainak is példát mutatva volt tudatában annak hogy a "történések" mögött a századokon át nyúlóan hosszú távon is bizonyos "szerkezetek" a lényegesek melyek a jelen számára egyszerre jelölnek ki határokat és kínálnak lehetőségeket".

A másik kulcsmondat pedig egy idézet Bibótól a vázlat végéhez közel: "Nem hiszek a történelem százszázalékos szükségszerűségekben, hanem hiszek bizonyos nagy vonalakon belül több-kevesebb lehetőségben, melyet lehet elpuskázni, és lehet szerencsés vágányokra irányítani"

Mindez azt jelenti, hogy a jelen embere csak bizonyos határok között befolyásolhatja a történéseket. A történelmi szükségszerűségek korlátokat szabnak, de ezen korlátokon belül lehetőségeink vannak. Ha például a második világháborúnak szükségszerűen meg kellett történnie a társadalmak között felhalmozódott feszültségek miatt, akkor mentálisan egészségesebb vagy bölcsebb vezetőkkel talán kevesebb szenvedéssel lehetett volna túl rajta az emberiség. (Koncentrációs táborok nélkül.) Vagy, ha a történelmi Magyarország szétesése elkerülhetetlen volt a nyelvnemzetek kialakulása miatt, akkor születhettek volna olyan új határok, amelyek által sokkal több ember kerül abba az országba, amelyet hazájának tekint.

Szűcs Jenő szerint az utolérhetetlen nyugat-európai társadalomfejlődés a kelet-európai problémás fejlődéssel együtt szintén történelmi szükségszerűség. Valószínűleg Közép-Kelet-Európa és benne Magyarország felemás fejlődési pályája is az. Ezen korlátokon belül pedig a lehetőség annak alakítása, hogy melyik fejlődési modellhez kerülünk közelebb. Felzárkózás Nyugat-Európa felé vagy leszakadás kelet felé. A szükségszerűséget eredményező "nagy vonalak" ebben az esetben azok a "bizonyos szerkezetek", amelyek "századokon átnyúlóan" sikerre ítélik a nyugatot a kelethez képest. Hogy mik ezek a szerkezetek, hogyan jöttek létre és hogyan fejtik ki hatásukat a három történeti régióban? Erről szól Szűcs Jenő vázlatának legnagyobb része.

A nyugati modell

Nyugat és kelet eltérő társadalom-fejlődésének első, jelentős megnyilvánulását Szűcs Jenő a hűbériségben találta meg. Ez a nyugati intézmény, bár nyilvánvalóan alá-fölé rendelt viszony, mégis rendelkezik a mellé rendeltség bizonyos csíráival, és a jog jelentőségének jeleivel. A hűbéres nem egy porban csúszkáló, a gazdája ruha szegélyét csókolgatni kényszerülő, alacsonyabb rendű lény - mint keleti megfelelője. Sokkal inkább egy jogi aktus egyik résztvevője. Emberi méltóságát megőrizve, szabályozott szertartás keretében felajánlja szolgálatait hűbérurának, aki ezért földet adományoz számára. Mindkét félnek jogai és kötelezettségei vannak a másikkal szemben.

Ennek a hatalmas különbségnek az okait Szűcs Jenő három tényezőre vezeti vissza: az antik hagyomány és a római jogrend hatásának továbbélése; a keresztény egyház; a barbár és a római társadalmak összeolvadásából adódó újra alapozás.

Ezek együtt vezettek olyan szerkezethez Nyugat-Európában, hogy a társadalomnak szinte mindig volt valamennyi autonómiája az állammal szemben. (Bibó ennek megnyilvánulásait nevezi "a szabadság kis köreinek".)

A három tényező közül Szűcs Jenő valószínűleg a római és a barbár társadalmak összeolvadását tartotta a legjelentősebbnek, és ezzel is foglalkozott legtöbbet.

Bukása után, a Római Birodalom helyén új civilizáció kezdett kialakulni. Ez a kezdet egyedi a történelemben, ilyen módon nem születtek még civilizációk. A római és a barbár szerkezetek találkozásából ugyanis nem integráció, hanem ennek ellentéte indult el, ami politikai anarchiát, látszólag civilizációs süllyedést eredményezett. Ez azonban csak a felszín. A két szerkezet olyan mértékben kioltotta egymást, hogy a mélyben újraalapozás indult. A két társadalom, és ezzel együtt az antik, illetve a barbár örökség nem csupán egyesült, hanem tökéletesen egybeolvadt. Valójában egy magasabb szintű, erősebb integráció valósult meg. De nem csak erősebb volt ez az integráció a megszokottnál, hanem az iránya is más. Alulról indult, nem pedig felülről. A Karolingok megpróbálták ugyan az antik-barbár szimbiózist felülről kontrollálni (ez lett volna a szokásos, felülről induló, gyorsabb és gyengébb integráció), de kísérletük kudarcba fulladt.

Az integrációnak ez az alulról jövő iránya valószínűleg már önmagában is bizonyos mértékben megalapozta a társadalom autonómiáját (a szabadság kis köreit), de ehhez még az államhatalom széthullásából adódó további következmények is hozzájárultak. Például az autonóm városok kialakulása vagy a magánjogi viszonyokra való ráutaltság. Ez utóbbi vezetett közvetlenül a hűbériség elterjedéséhez is. Központi hatalomtól az emberek nem remélhettek védelmet így egymásra voltak utalva.

A társadalom autonómiáját és így közvetve a nyugati fejlődést előidéző másik két tényező - az egyház és az antik örökség - kevésbé fontosak és valószínűleg önmagukban nem lettek volna ilyen irányú hatással, mivel ezek Bizánc esetében is rendelkezésre álltak. Ezek a tényezők inkább csak erősítették a barbár-római újraalapozás által kiváltott szerkezetet. Ez a szerepük viszont jelentős.

A keresztény vallás autonóm, de ugyanakkor elfogadó hozzáállása az evilági léthez és az evilági hatalomhoz egyrészt lehetővé tette a vallás és az állam szétválasztását, másrészt pedig segítette a társadalmi autonómia érlelődését. Autonómia mintát mutatott a társadalom számára maga az a tény, hogy létezik valami, ami az államhatalomtól ilyen jelentős mértékben független és mégis egységes.

Az antikvitás két legjelentősebb hatása pedig valószínűleg az emberi méltóság fogalmának megjelenése, és a jog különös tisztelete a nyugati világban. "a 12. századi Bolognában a római jog teljes szövegében való feltárása nyomán megszületett az európai jogtudomány" - emeli ki Szűcs Jenő.

A keresztény vallás és az antikvitás emellett alapot is szolgáltattak a nyugati politikai gondolkodóknak az állam és a társadalom viszonyáról való elméletekhez, amelyek szerint a nép a hatalom forrása, amely átruházta a hatalmat az uralkodóra, de vissza is veheti tőle, ha megszegné kötelességeit. Az állam „misztikus testében" a király csak a „fej", akinek meg kell őriznie a „tagokkal" való harmóniát " - fogalmaz Szűcs Jenő.

Eközben keleten

Mindezek a hatások Keleten nem tudtak érvényesülni, mert Bizánc képes volt ellenállni a barbár támadásoknak, így nem történt újra-alapozás, hanem megmaradt a mindenre kiterjedő császárkori államhatalmi jelleg, tőle független társadalom nélkül.

Itt erős központi hatalommal rendelkező államok és ázsiai betörések váltották egymás: Bizánc, az Oszmán Birodalom, a Mongol Birodalom stb.

Mikor már eléggé meggyengült a bizánci állam, akkor felvillant a lehetősége, hogy megvalósuljon egy a nyugati római-barbárhoz hasonló szimbiózis bizánci-orosz viszonylatban is, de ezt megakadályozta az addigra megerősödött nyugat expanziója illetve a mongol hódítások.

A nyugaton végbemenő társadalomfejlődés elmaradásával a társadalom nem függetlenedett az államtól és a kelet embere nem vált civillé, hanem alattvaló maradt.

Magyarország

A harmadik történeti régió a köztes terület, amelyet Szűcs Jenő Közép-Kelet-Európának nevez. Az itt elhelyezkedő magyarság a szomszédos népekkel együtt váltakozó intenzitással részesül a nyugati és a keleti hatásokból.

A keresztény állam megszilárdulása után a Magyar Királyság a már megerősödött és keletre illetve északra terjeszkedő nyugati világ hatása alá került egészen Mohácsig. Ezután 150 éves keleti visszaesés következett, amelynek a nyugati világ fegyverrel vetett véget. Az ezt követő Habsburg időszakban újra a nyugati hatás került fölénybe. Ez azonban - egy felemás, közép-európai birodalom keleti részében - már távol volt a nyugati fejlődés fősodrától ahová többé a legújabb korig sem sikerült visszatérni.

Ez a köztes állapot a társadalomfejlődés minden területén megmutatkozott:  A "nyugatias" szerkezetek mindenütt megvannak, csak éppen valamilyen mértékben deformáltak; hol csonkák (mint például a városok), hol aránytalanul túlburjánzók (mint éppen a nemesség). - Írja Szűcs Jenő.

A legjobb példa erre a familiaritás intézménye, amely a hűbériség magyar változata. Itt nincs hűbérbirtok és nincs szabályozott ceremónia az egyenlőtlenség csökkentésére, de az alárendelt fél azért nem borul ura lábához, és bármikor fel is mondhatja ezt a kapcsolatot, ha már nem áll érdekében. Kevésbé mellérendelt viszony ez, mint a nyugati hűbériség, de nem annyira alárendelt mint a hasonló keleti intézmények.

Hogy milyen káros hatásai vannak ennek a felemás helyzetnek, azt jól mutatja a nemesség összetétele. A nyugati vívmányok gyorsított és hiányos átvételéből következően a szabad középrétegek nemességgé alakulása során nem következett be olyan mértékű szelekció, mint nyugaton. A nemesség így aránytalanul nagy, 4-5 százalékos lett, szemben a nyugati 1 százalék körüli aránnyal. Ez a többlet azt jelenti, hogy a magyar nemességnek nagyjából 80 százaléka a parasztság soraiba illett volna be a nyugati társadalomszerkezet szerint. Az ebből következő károk felbecsülhetetlenek. Ez a hatalmas embertömeg nem rendelkezett nemesi műveltséggel, így nem láthatott el nemesi funkciókat, de a parasztságtól megkülönböztették kiváltságai. Innen ered a műveletlenséggel párosuló kiváltságolt szellem, amely talán máig hatóan mérgezi a magyar társadalmat. Szűcs Jenő ezzel kapcsolatban újra Bibót idézi, aki "az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének" nevezte ezt a kisnemességet.

A magyar társadalom további, káros beidegződéseit sorolva Szűcs Jenő ismét Bibót (az ő fogalmait) idézi: uralmi szellem; jobbágyi alázat; hamis konstrukciókra való hajlam; a félelmek mechanizmusának az értelem mechanizmusa fölé kerekedésére való hajlam.

Összegzés

Szűcs Jenő 1980-ban írta meg vázlatát. Azóta történtek komoly változások az európai társadalmak életében. Például a kommunizmus végjátéka;  a demokráciába és a kapitalizmusba való gyors átmenet; illetve a ma is tartó posztkommunista időszak eddigi 16 éve. Ezekre a változásokra visszatekintve, és az európai társadalmak jelen szerkezetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a vázlatban leírt trendek töretlenül folytatódtak. A társadalmak pont olyan állapotban vannak, amilyenre a Nyugat-Római Birodalom bukásáig visszanyúló történelmi folyamatok predesztinálják őket

A felvázolt három történeti régióból továbbra is a nyugat a legfejlettebb. Ennek a fejlettségnek alapja a jogbiztonság, és a mellérendelő viszonyok. A kelet a legfejletlenebb, az alá-fölé rendelt társadalmi viszonyaival, és erőszak dominanciájú értékrendjével. A kettő között pedig Kelet-Közép-Európa, benne Magyarországgal, ahol a nyugatias szabad és a keleties, alattvaló-uralkodó típusú emberek kiegyenlítik egymást. Ráadásul nálunk nemcsak a társadalom összetétele maradt meg a történelem által meghatározott formában, hanem a történelmi trend is folytatódott, ami a nyugati és a keleti befolyás váltakozását jelenti. Az orosz katonai megszállás és az általa kikényszerített kommunista jelszavú diktatúra után jött a nyugati fordulat, amely után rohamosan indult újra a felzárkózás a nyugathoz (NATO és EU csatlakozás). Az utóbbi években pedig újra kopogtat a kelet, Törökország és Oroszország képében, melyek nem csak katonai téren erősödtek meg, hanem keletiességükben is, miután szembe fordultak azzal a társadalmi hatással, amit Szűcs Jenő valószínűleg a nyugat globális expanziójának nevezett volna.

A magyar történelem során történtek hatalmas erőfeszítések a nyugati fejlődési pályára való visszatérésre. Olyanok, amelyek mindent átfogtak a gazdaságtól a politikai berendezkedésig. Ezek voltak a reformkor az azt követő forradalommal; illetve a rendszerváltás. Voltak olyan erőfeszítések is, amelyek a társadalom szellemi fejlesztése útján közvetve szolgálták ugyanezt a célt. Például a nyelvújítás vagy az Eötvös József féle oktatási reformsorozat. De olyan még nem volt, hogy célzottan a politikai kultúra fejlesztésére mozduljanak meg nagy erőforrások. Ennek most jött el az ideje. A demokrácia és az információs társadalom előtt nem lett volna értelme. Most viszont ez az, ami sikere esetén automatikusan magával hozna mindent. A politikai kultúra fejlesztése.