MAGYAR ORGANIZÁTOR TÁRSASÁG

Kedves Érdeklődő,

bármely időben olvasod ezt a honlapot, a közéletben biztos valami nagy harc folyik: lenyűgöző képek, nagyhangú mondatok, felajzott emberek. Mindannyian izgatottan figyeljük azokat a véleményeket, tényeket, készen kapott elméleteket, amelyek minket igazolnak. Meg is kapjuk: minden felületről zúdulnak ránk a pártmarketingesek szerzeményei.

Ha ilyesmit keresel, rossz helyen jársz. Ha viszont tágabb keretek között szeretnél gondolkodni, akkor bemutatunk neked egy közösséget, amelyet formálni tudsz, és amelyben szellemi társakra találhatsz. Mindezt az együtt gondolkodásnak egy speciális rendszerében, mely lehetővé teszi, hogy a gondolatok egymást erősítve forrjanak ki a közös cél érdekében, ami - a lehető legegyszerűbben - Magyarország jobbá tétele.

Bemutatkozás

A Magyar Organizátor Társaság fő témája és ügye a politikai kultúra fejlesztése, elsősorban a magyar, azon keresztül pedig a világ minden társadalma javára.

Célunk egy boldog és biztonságos magyar állam, melyre elismeréssel tekintenek a világban, és melyre polgárai - teljesítménye alapján - indokolt büszkeséggel gondolnak. Ehhez tartjuk szükségesnek a magyar társadalom politikai kultúrájának fejlesztését a tudatosság és az ésszerűség irányába. Olyan állapot felé, ahol többségbe kerülnek a politikai döntéseiket racionálisan mérlegelő, tudatos, politikai gondolkodásukra igényes emberek.

A magyar társadalom - és minden hasonló kultúrájú társadalom - számára a legideálisabb politikai berendezkedésnek a civilizált parlamentáris demokráciát tartjuk. Ez a legalkalmasabb arra, hogy boldog, morálisan és intellektuálisan is kiteljesedő társadalom kerete legyen. A keret azonban csak lehetőség, s hogy élni tudunk-e ezzel a lehetőséggel az a tartalmon, vagyis a politikai kultúrán múlik. Ahogy egy önző, kicsinyes személyiségű ember nem lehet boldog akkor sem, ha luxusautóban ül, úgy egy acsarkodó rosszhiszemű társadalom sem lehet sikeres önmagában attól, hogy civilizált parlamentáris demokráciában él. A siker kulcsa a politikai kultúra, ennek minőségén múlik minden társadalom sikeressége.

A politikai kultúra fejlesztése az egyetlen valós lehetőség egy állam sikeresebbé és igazságosabbá tételére. Minden más, akár politikusi, akár civil aktivitás csupán tüneti kezelés, ami kisebb sikereket eredményezhet, de komoly, tartós javulást nem. Egy állam csak annyira lehet jó, amennyire az azt alkotó társadalom politikai kultúrájának fejlettsége engedi.

A politikai kultúra állapota minden társadalomban eltérően alakult, és alakul folyamatosan. Főként kulturális és történelmi jellemzők befolyásolják. Egy társadalom politikai kultúrája akkor fejlett, ha többségében tudatos, politikai kérdésekben racionálisan mérlegelő egyének alkotják. Az ilyen társadalom nehezen manipulálható, akár külső ellenség, akár belső ellenérdekelt erők - például populisták - által. Sok ország rendelkezik fejlett politikai kultúrájú társadalommal, ezeket általában arról lehet megismerni, hogy magas életszínvonalat tudnak biztosítani polgáraik számára. Ezzel szemben a fejletlen politikai kultúrájú társadalmak a lehetőségeikhez képest alul teljesítenek. Ezekben sokszor még akkor is alacsony az életszínvonal, ha az ország valami különleges jóléti forrással, például ásványvagyonnal rendelkezik. Az ilyen társadalmak tagjai kevéssé tudatosak, politikai döntéseiket főleg érzelmi alapon hozzák, így könnyen manipulálhatók, igény szerint akár egymás ellen is fordíthatók. Ebből adódóan erőforrásaikat gyakran valamilyen külső vagy belső hatalmi kör gazdagítására pazarolják.

A modern polgári társadalmak vívmánya a minden állampolgárt megillető egyenlő vállasztói jog. Ez nélkülözhetetlennek tűnik egy állam igazságos és sikeres működéséhez, de egyben kihívás elé is állítja a társadalmat. Ha alacsony szintű a politikai kultúra, akkor a társadalom tagjai akár tömegesen vezethetők félre, és ritkán képesek olyan döntést hozni, ami valóban az érdeküket szolgálja. A politikai kérdések, melyekre a pártok kész válaszokat kínálnak, sokszor olyan bonyolultak - például egy-egy gazdasági probléma esetében -, hogy a legtöbb embernek esélye sincs a megértésükre. Ilyenkor egy hamis, de egyszerű válasz nagyobb sikerre számíthat, mint egy igaz, de a kérdés bonyolultsága miatt szükségszerűen nehezebben érthető megoldási javaslat. A helyzet így első ránézésre kilátástalannak tűnik, hiszen valószínűleg sosem lesz a társadalom többségéből gazdasági vagy például közigazgatási szakember. Szerencsére azonban erre nincs is szükség. A választó hozhat jó döntést anélkül is, hogy szakértője lenne az aktuális problémának. Neki ugyanis nem megoldania kell az adott kérdést, csak kiválasztani a politikai szereplők közül a legalkalmasabbat, aki majd megoldja. Hasonló helyzetben van, mint az az ember, aki használt autót akar venni, de nem igazán ért az autókhoz. Azt mondják, ilyenkor nem autót, hanem embert kell találni.  Ha találok egy megbízható, szimpatikus embert a nekem megfelelő eladó autók tulajdonosai között, akkor nyert ügyem van. Valószínűleg nem leszek becsapva, és nagy az esélye, hogy olyan autót vásárolok, ami korábban jó kezekben volt. De hogyan tudjuk kiválasztani a legalkalmasabb pártot vagy politikust a kínálatból? Hát igen: a politikai kultúránk fejlettségén múlik, aminek része sok más mellett az is, hogy ismerjük a populizmus jeleit, és hogy meg tudjuk különböztetni a hatalomgyakorláshoz alkalmas emberi minőséget az ahhoz elégtelen emberi minőségtől. Elég, ha különbséget tudunk tenni hiteles és hiteltelen politikai szereplők között.

A politikai kultúra fejlődésének határai nem ismertek, így akár Magyarországon is elképzelhető olyan állapot, amikor valamely párt populista eszközök nélkül képes parlamenti többséget szerezni. A pártok számára jelenleg természetesen nem ez a járható út. Hozzá kell idomulniuk az adottságokhoz, a politikai kultúra aktuális állapotához, ha hatalomhoz akarnak jutni, hogy azután megvalósíthassák - akár valóban helyes - céljaikat. Ennek azonban mindig kudarc a vége, mert populista pártoktól a társadalom populista kormányt vár, és nem fogad el mást. Így hiába próbál egyik-másik kormány tenni valamit az ország hosszabb távú érdekében, a társadalom ezt nem szokta engedni.

Populista eszközök nélkül persze csak akkor nyerhető parlamenti választás, ha az ilyen eszközök nem hatékonyak, nem eredményeznek elég népszerűséget. Ez Magyarországon jelenleg (frissítve 2023-ban) nagyon távoli cél, sok munkát, erőforrást igényel. Ezt az erőforrást a céljainkkal és alapelveinkkel egyetértő, és azokért tenni akaró emberek tevékenységének organizálásával kívánjuk biztosítani. Bővebben >>

Eszközeink

Igyekszünk aktivizálni az értelmiséget a politikai kultúra mellett. Bővebben >>

Minden általunk elérhető felületen, így ezen a weboldalon is érvelünk az igényes és felelős politikai gondolkodás mellett. Bővebben >>

Fogalmi kereteket és módszereket dolgozunk ki a politikai kultúra fejlődése érdekében. Bővebben >>

Mérési módszereket dolgozunk ki és alkalmazunk (populizmus, racionalitás, tudatosság szintje).

Programjavaslatokat teszünk közzé pártok részére. Bővebben >>

Taktikai javaslatokat teszünk közzé politikai szereplők és állampolgárok részére a politikai kultúra fejlesztése érdekében. Bővebben >>

Közéleti eseményeket értelmezünk a politikai kultúra oldaláról.

 

Kapcsolat: info@organizator.hu

 

JAVASLATTÉTEL A SZÖVEG MÓDOSÍTÁSÁRA
JAVASLATTÉTEL ÚJ LINK BESZÚRÁSÁRA VAGY MEGLÉVŐ LINK MÓDOSÍTÁSÁRA


EDDIG BENYÚJTOTT MÓDOSÍTÁSI JAVASLATOK ▼
Miskolczy Zoltán, kifejtő link beszúrási javaslata, benyújtva 2024.01.14. 11:45-kor, tartalom hozáadása céljából. Már elfogadásra és végrehajtásra került.
Daribor Kislyk, kifejtő link beszúrási javaslata, benyújtva 2023.11.30. 19:44-kor, tartalom hozáadása céljából. Már elfogadásra és végrehajtásra került.
Miskolczy Zoltán, kifejtő link beszúrási javaslata, benyújtva 2023.11.11. 15:10-kor, tartalom hozáadása céljából. Már elfogadásra és végrehajtásra került.
Lovász Dénes szöveg módosítási javaslata, benyújtva 2023.10.01. 01:37-kor, kifejezés racionalizálási okból. Már elfogadásra és végrehajtásra került.
Hárosi Henrietta szöveg módosítási javaslata, benyújtva 2023.08.19. 12:35-kor, kifejezés racionalizálási okból. Már elfogadásra és végrehajtásra került.
Lovász Dénes szöveg módosítási javaslata, benyújtva 2023.04.14. 13:21-kor, kifejezés racionalizálási okból. Már elfogadásra és végrehajtásra került.
Miskolczy Zoltán szöveg módosítási javaslata, benyújtva 2023.04.04. 19:54-kor, tartalmi okból. Már elfogadásra és végrehajtásra került.
Miskolczy Zoltán szöveg módosítási javaslata, benyújtva 2023.04.04. 19:36-kor, tartalmi okból. Már elfogadásra és végrehajtásra került.
III. Richárd szöveg módosítási javaslata, benyújtva 2023.03.21. 17:24-kor, kifejezés racionalizálási okból. Már elfogadásra és végrehajtásra került.
Hárosi Henrietta szöveg módosítási javaslata, benyújtva 2023.03.21. 16:50-kor, kifejezés racionalizálási okból. Már elfogadásra és végrehajtásra került.

Korábbi módosítási javaslatok megjelenítése ▼