Egy társadalom politikai kultúrája annál igényesebb, minél több olyan ember alkotja, aki saját politikai gondolkodására, véleményalkotására nézve magas minőségi elvárásokkal rendelkezik. Aki nem éri be egyoldalú, csúsztatásokat, fél információkat tartalmazó vagy az alantas érzelmekre alapozó vélemények ellenőrizetlen átvételével, hanem saját, jól átgondolt, következetes és igazságos nézetek kialakítására törekszik.

Az igényes politikai kultúra azért fontos a társadalom hatékony működéséhez, mert nélküle az igazság túl sokszor kerül hátrányba a hazugságokkal szemben. Ha két politikai álláspont összeütközik, akkor az igazsághoz közelebb álló azért van gyakran hátrányban, mert a valóság általában bonyolult, és sokszor a vágyainkkal sem egyezik. A hazugság viszont bármilyen lehet, csak a kiagyalóinak ügyességén és gátlástalanságán múlik. Lehet egyszerű, és hízelgő is. A populista politikai szereplők ennek köszönhetik sikereiket. Jó érzékkel ismerik fel a tömegek vágyait, és a valóságot annak megfelelően torzítják. Az igazságnak ezen a hátrányos helyzetén azért segíthet az igényes politikai kultúra, mert az igazságtól távol álló nézetek, vélemények nem felelnek meg a fent említett minőségi követelményeknek. Az igényes politikai kultúrával rendelkező emberek, így nem veszik őket komolyan, hiába egyszerűek vagy kellemesek.

Az alábbiakban összegyűjtöttük az igénytelen politikai gondolkodás néhány jellemzőjét, amelyeket megismerve könnyebben azonosítani tudjuk azt, akár saját magunkban is.

1.) A véleménytelenség  láncolata.

Azt a jelenséget nevezzük így, amikor valaki kritika nélkül vesz át véleményeket, amelyeket hall, mert olyan nagyra tartja a vélemény forrását, hogy kedvéért még akár a véleményalkotás szabadságáról is lemond, vagy pedig azért, mert szeretne úgy tenni mintha egy bizonyos kérdésben lenne véleménye, de annak megalkotásához a fáradtságot nem akarja venni.

Vannak olyan, nagy nyilvánosságot elérni tudó véleményformálók, akik erre alkalmas, könnyen emészthető, egyszerű vélemények gyártásával és terjesztésével foglalkoznak. Ezek a véleményformálók azonban legtöbbször maguk sem vallják azt a véleményt, amit elterjesztenek, hiszen csak marketing célból hozták létre.

Paradox módon tehát, sok ember olyan véleményeket tesz magáévá, amelyek nem az ő véleményei, nem is azé, akitől hallják őket, de még csak azé sem, aki kitalálta. Vagyis, ezek nem is vélemények. Ezért nevezzük ezt a jelenséget a véleménytelenség láncolatának.

2.) A kifutás hiánya.

Egy politikai gondolat esetében a kifutás azt az elképzelt helyzetet jelenti, amikor az adott gondolat teljes győzelmet arat, és ez a győzelem egy ideális állapotot eredményez.

Ha például politikánk középpontjában a szeretet áll, arra mondhatjuk, hogy van kifutása, mivel a szeretet győzelme - az az állapot, hogy minden ember és minden nép szereti egymást - az nyilvánvalóan egy ideális állapot lenne. Ha viszont egy politikai gondolat középpontjában, például a saját népünk felsőbbrendűsége áll, annak nincs kifutása, hiszen ennek a gondolatnak az elképzelt teljes győzelme kétféle állapot lehet. Az egyik, hogy minden nép önmagát tartja felsőbbrendűnek, tehát háborúskodnak, a másik pedig, hogy minden nép minket tart felsőbbrendűnek, ami szerintünk - egészséges mentális állapotú emberek számára - szintén elég visszataszító gondolat. A dolognak tehát nincs kifutása.

A saját népünk szeretetét és értékeit középpontba helyező politikának viszont ettől még lehet kifutása, ha például azon a gondolaton alapul, hogy minden embernek szeretnie és ápolnia kell saját népe kultúráját, hagyományait, stb., és fontos a különböző népek kultúrájának megőrzése, szemben a globalizáció ideológiájával.

A globalizációnak egyébként szintén van kifutása, azok számára, akik magukénak vallják, még akkor is, ha a mi elveinkkel nem egyezik. Tehát két, egymással ellentétes politikai gondolat közül, akár mind a kettőnek lehet kifutása, vagyis ezen az alapon elképzelhető akár az is, hogy egy társadalomban csak olyan politikai erők versengjenek, amelyek mind a politikai kultúra fejlesztésben érdekeltek.

3.) Az abszolút igazság megtalálásának hite.

A világ nem egyszerű, nem fekete-fehér, ezért egyes történések az egyik, míg más történések egy másik politikai nézet helyességét támasztják alá. Sok ember emiatt belefárad az igazság keresésébe, és olyan nézetrendszert tesz magáévá, amelyik azt hirdeti, hogy az igazság mindenben az ő oldalán van, és minden más politikai gondolat tévedés vagy hazugság, gonoszság stb.. Ezzel az a baj, hogy ha valaki azt hiszi, hogy megtalálta az igazságot, akkor megszűnik keresni azt. Vagyis, többé nem a saját nézeteit fogja a valóság eseményeinek megfelelően formálni, hanem a valóságot fogja úgy értelmezni, hogy beleilleszkedjen világnézetébe.

Ebből a csapdából nagyon nehéz kikerülni, mert az emberi elme - főként, ha erre szakosodott, megfelelően gátlástalan marketingesek támogatják - nagyon hatékonyan tudja kiragadni a valóságból azokat az elemeket, amelyek megerősítik nézetét, és ugyan ilyen hatékonyan tudja figyelmen kívül hagyni azokat az elemeket, amelyek gyengítenék azt. Valakinek az abszolút igazság megtalálásába vetett hite csak abban az esetben tud meginogni, ha véletlenül olyan esemény történik, ami teljesen nyilvánvalóan leleplezi az adott nézet hamisságát.

Nézzünk egy példát! Tegyük fel, hogy egy párt azt a marketing módszert választja, hogy önmagát a nemzet letéteményesének, politikai ellenfeleit pedig a nemzet ellenségeinek kommunikálja. Ha sikeres a marketing, és vannak olyan emberek, akik ezt nemcsak elhiszik, hanem politikai világnézetük központi gondolatává teszik, akkor a legtöbb, ennek ellentmondó esemény nem tudja megingatni ezt a hitet. Ha mondjuk, ez a párt elherdálja a nemzet megtakarításait, akkor ez az esemény sokféleképpen magyarázható. Pl.: 1.) Nem történt semmi. 2.) A nemzet ellenségeivel szembeni harcra lett fordítva a megtakarítás. 3.) Nem is létezett az a megtakarítás, csak a nemzet ellenségei hazudták azt, hogy létezik. Ugyanígy, ha például egy ilyen párt, gyengíti országa szövetségi rendszerét, és ezzel kiszolgáltatottá teszi nemzetét, akkor a külső szemlélő számára nyilvánvaló, hogy a nemzet ellen cselekszik. Azok számára viszont ez nem ilyen egyértelmű, akik világnézete szerint a nemzet érdeke megegyezik ennek a pártnak az érdekeivel. Nekik a párt marketingesei sikeresen érvelhetnek többféle módon. Pl.: 1.) Nem is volt szükség azokra a szövetségesekre, mert egyedül is elég erősek vagyunk. 2.) Azért haragszanak ránk, mert irigykednek a teljesítményeinkre. 3.) Ők árultak el minket, nem pedig mi őket.


4.) Élethelyzettől vagy adottságoktól függő nézetek.

Akkor mondhatjuk, hogy valakinek a politikai nézetei, adottságoktól függenek, ha elképzelhető olyan helyzet, amelyben az illető nézetei nyilvánvalóan, gyökeresen mások lennének.

Tipikusan ilyenek a gyűlölet központú, és a megkülönböztetésen alapuló politikai nézetek. Ha például valakinek a nézetei egy - vallási, etnika, nemzeti stb. - csoporttal szembeni gyűlöleten alapulnak, akkor könnyen elképzelhető olyan helyzet, amelyben nyilvánvalóan, teljesen másként gondolkodna. Nevezetesen akkor, ha ő maga, vagy rokona, barátja stb. is ennek a csoportnak a tagja lenne. Ugyan ez igaz az ellentétes példára is: ha valaki egy csoport különös tiszteletére alapozza nézeteit, az is csak a véletlennek köszönhető, hiszen nyilvánvalóan megváltoznának a nézetei, ha az adott csoport neki vagy szeretteinek ártalmára lenne.

A politikai kultúra igénytelenségének ugyan ebbe a kategóriájába sorolható be az az eset is, amikor valakinek a nézetei a társadalmi helyzetével együtt változnak. Mikor nincstelen, akkor a szociális egyenlőség híve, mikor pedig jómódú lesz, akkor a kapitalizmusban hisz.

Érdemes tehát megvizsgálnunk politikai nézeteinket ebből a szempontból is, annál is inkább, mivel a fent említettekhez hasonló nézetek hangoztatása körülbelül olyan fokú igénytelenség önmagunkkal szemben, mintha valakit testi hibájáért csúfolnánk.