Pártállami keretek között az ellenzéki politikai szereplők lehetőségei messze elmaradnak az állami bevételek fölött diszponáló, és a szabályokat alakító állampárt lehetőségeitől. Ebben a helyzetben bármely - az állampárt szándékán kívül eső - politikai eredmény csak az erőforrások összpontosításával érhető el.

Az összpontosításhoz természetesen szükség van egy pontra, és - fontosságára tekintettel - jó, ha ennek a pontnak a kijelölése tudatos tervezőmunka során történik.

Magyarország legyen jobb, boldogabb, sikeresebb! Valószínűleg ilyesmit szeretne minden egyenes szándékú politikai szereplő. Ez még nem pont, de azzá redukálható.

Hogyan tehető Magyarország jobbá?

Mivel a pártállami berendezkedés megfosztja a társadalmat a minőségi kormányzás lehetőségétől, természetes, hogy legtöbben a demokratikus fordulatot - az állampárt bukását - tekintik a legfontosabb lépésnek. Ez még mindig nem pont, de már látszanak a körvonalai.

Hogyan érhető el az állampárt bukása?

A kérdésre többféle megoldás adódik, érdemes olyat választani, aminek sikerében az adott közösség hinni tud, és ami a karakteréhez is illik. Egy jobboldali karakterű, rendszerellenzéki párt részéről (nevezzük X pártnak) például jó döntés lehet az - önmarketingje szerint szintén jobboldali - állampárt szavazóinak a megszólítása.

Minden szavazótáborban vannak törésvonalak, a nagyokban több is. Az állampárt kommunikációját és módszereit figyelembe véve valószínű, hogy esetükben a legveszélyesebb törésvonal intellektuális és morális természetű.

A racionális gondolkodásra hajlamos szavazóik igényei eltérnek a tömegbázis fenntartására sikeresen alkalmazott indulatvezérléstől. A szavazótábornak ez a racionális, többé-kevésbé tudatos rétege nem természetes szövetségese az állampártnak. Ők nem a minősége miatt, hanem annak ellenére szavaznak rá, olyan okokból, mint az önértékelési érdekközösség, a hagyománykötöttség, a környezeti kötöttség vagy az anyagi érdekközösség. Nekik több „jó kormányzásra", és kevesebb - annak hiányát leplezni hivatott - marketingre lenne szükségük ahhoz, hogy nagyjából disszonancia mentesen élhessék meg pártszimpátiájukat. Jelen formájában az állampárt folyamatos feszültségforrás a számukra.

Közülük legnehezebb helyzetben azok vannak, akik a racionális gondolkodás mellett még magas szintű erkölcsi integritással is rendelkeznek; például élő hitű keresztények. Náluk az állampárt jelentette feszültség esetenként annyira felerősödik, hogy az illető nem tudja többé elviselni, és - a sok éve fennálló pszichés vagy anyagi kötöttségből kiszakadva - elfordul a párttól.

Ha X párt összpontosításra érdemes pontot keres, akkor ez - az állampárti szavazótábor morális és intellektuális felső szintjének metszete - könnyen tökéletes választásnak bizonyulhat.

Fontos, hogy a választott pont elég kicsi legyen ahhoz, hogy az adott ellenzéki közösség - az általa elérhető eszközökkel - hatékonyan stimulálni tudja, de ugyanakkor elég jelentős legyen ahhoz, hogy stimulálásától komoly eredményt várhasson. Ezért is lényeges a tudatos tervezőmunka, amibe bele tartozik a célközönség méretének számítása is, irányított mintavétellel.

Ha megvan a pont, akkor következhet az összpontosítás, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden megnyilvánulás - közlés, szereplés, akció - egy irányba fordul.

Ha X párt - a példánál maradva - az állampárti szavazótábor felső rétegének leválasztására összpontosít, akkor minden megnyilvánulásával üzennie kell ezeknek az embereknek: „Nem jó helyen vagy, nem oda tartozol, valójában itt a helyed, nem ott". Alkalomtól függően elfogadást, megértést, nyitottságot közvetíteni feléjük, vagy éppen csak szót ejteni a minőségekről, amelyek az állampárttól elválasztják őket.

Amint az összpontosítás politikája eljut X párt minden aktivistájához, a korábban - esetleg a világos iránymutatás hiányától - blokkolt kreatív energiák felszabadulnak, és tematikát kapnak, így megszülethetnek a szükséges ötletek, megoldások, válaszok. Hogyan érhetők el költséghatékonyan - vagy ingyen - a megcélzott állampárti szavazók? Hogyan érdemes velük kommunikálni? Mi érdekli, mi háborítja fel, mi tölti el bizakodással őket? És így tovább.

Az ellenzéki politikai szereplők jelenleg (frissítve: 2024 február) nem összpontosítanak, és ennek oka téves kockázatbecslés. Különösen erős a verseny, és előnytelenek a versenyfeltételek, ezért egyetlen stratégiai hiba is a pártnak, és akár a vezetők politikai karrierjének is a végét okozhatja. Ilyen helyzetben a kockázatkerülő reflexek érvényesülnek, azok szerint pedig maradni kell a régi, bejáratott módszereknél: „mindenre lőni", semmilyen lehetőséget nem kihagyni, minden elérhető felületen, minden társadalmi csoporttal kommunikálni. A kockázatbecslés azért téves, mert a régi, „jól bevált" módszerek könnyebben vezethetnek megsemmisüléshez, azáltal, hogy unalmas, és a többi ellenzéki formációtól nehezen megkülönböztethető állapotban tartják a pártot. Ezzel szemben a - bármilyen összpontosítással együtt járó - tematikus keret frissességet és egyediséget hoz, amivel nem csak a megszűnés veszélye kerülhető el, hanem a növekedés lehetősége is megnyílik.

.....

Elnyomó rendszerekben az ellenállók előbb-utóbb fel szokták fedezni a kis kalapácsütések taktikáját. Ez reális helyzetfelismerést mutat - mivel helyzetükben a szűk erőforrások a nagy kalapácsütéseket eleve kizárják -, a taktika mégis egészen hatástalannak bizonyulhat, ha nem számol a realitás egy másik részével. Azzal, hogy az állampárt egy élő szervezet, és - mint ilyen - immunrendszerrel rendelkezik.

Egy élettelen épületet vagy szobrot minden kalapácsütés gyengít valamennyire, így egy idő után - legyen bármily hatalmas - mindenképpen összedől, vagy ha nem, hát elfogy. Az élő szervezet nem. Ha egy kismadár rendszeresen megcsipkedi a Tyrannosaurus rex-et, attól annak semmilyen problémája nem lesz. Sőt, ez a kis serkentés még jótékony hatással is lehet a bőrére. De ha a madár minden alkalommal pontosan ugyan arra a helyre csíp, akkor ott a bőr előbb-utóbb elvékonyodik, felhasad, és az így keletkezett seb az újabb csípések miatt begyógyulni sem tud. Elszaporodnak a baktériumok, és a nagy állat rövidesen életveszélyes állapotba kerül.